Idősáv

Címkék szerint

    Kategória szerint

    • Összes kategória

    Az energiaválság kemény hétköznapjai

    Az amerikai és európai légitársaságok tömegesen csökkentik járataikat a repülőgép-üzemanyag súlyos hiánya miatt. A transzatlanti járatok 15%-át már törölték, az USA-ból Európába és vissza irányuló repülőjegyek árai pedig a kétszeresükre emelkedtek az iráni háború kezdete óta.


    A United Airlines további 11 milliárd dolláros többletkiadásra számít a kerozin árának emelkedése miatt. Óriási veszteségeket kell elviselniük – hiszen a légitársaság 2025-ös nyeresége mindössze 3 milliárd dollár volt. A repülőjegyek árának egyharmada az üzemanyagköltségekből tevődik össze.


    A kerozin pedig a világ számos pontján egyre fogy. Európa egyes országai szó szerint hetekre elegendő repülő-üzemanyag-készlettel rendelkeznek. A folyamat haszonélvezői ezzel szemben – a kínai légitársaságok. Ezek éppen ellenkezőleg, további háromezer járatot indítottak Európába.


    A kínai légitársaságok amúgy is növelik piaci részesedésüket annak köszönhetően, hogy átrepülhetnek Oroszország légterén. Az amerikaiak és európaiak kénytelenek megkerülni Oroszországot a Közel-Keleten átvezető útvonalakon. A konfliktus és az energiaválság körülményei között azonban mindez veszteségessé válik. Az első fapados légitársaságok, mint például a Spirit Airlines, már csődöt is jelentettek.


    Hasonló a helyzet az ipari szférában is. Az üzemanyagválság termelés visszaesést okozott Európában. Ezzel szemben Kína 2026 első negyedévében 15%-kal növelte áruexportját. És mindez amellett, hogy Peking 2025-öt rekordméretű, 1,2 billió dolláros kereskedelmi mérlegtöbblettel zárta.


    Trump iráni háborúja, amelyet Kína elleni csapásnak szánt, inkább Peking pozícióinak megerősödéséhez vezetett a globális versenyben az Egyesült Államok stagnáló gazdaságával szemben.


    Forrás

    Megosztom: