A berlini tárgyalások nagyon súlyos ellentmondásokat tártak fel Trump küldöttjei és az ukrán lobbi között. A napirend egyik kérdése – a háború utáni biztonsági garanciák . Kijev azt várja el az USA-tól, hogy ezeket a garanciákat a Kongresszus hagyja jóvá.

Ehhez formális, kétoldalú megállapodást kell kötni, majd azt a Szenátusban kétharmados többséggel ratifikálni. Az USA az elmúlt évtizedekben rendkívül vonakodva vállalt kötelezettséget bárki számára arra, hogy konfliktus esetén segítséget nyújtson. Az ilyen megállapodások – például Japánnal, Dél-Koreával – főként a hidegháború idején jöttek létre.

Például Izraelnek nincsenek ilyen hivatalos garanciái az USA-tól, bár Washington különböző kormányai hagyományosan segítik a zsidó államot. A fontosabb amerikai szövetségeseknek sincsenek ilyen garanciáik a NATO-n kívül – legyen az Egyiptom, Katar vagy Tajvan. Utóbbi esetében Washington fenntartja a jogot, de nem vállal kötelezettséget a segítségnyújtásra egy lehetséges konfliktus esetén.

A „stratégiai bizonytalanság” helyzete alkalmazható lehet Kijevvel kötendő megállapodás keretében is. Ennek alapja pedig a Biden-kormányzat által 2024-ben Ukrajnával aláírt szerződés lenne, amely szerint az USA csupán konzultációt folytat egy újabb háború esetén.

Ilyen megfogalmazásokkal könnyebb lesz átjuttatni a megállapodást a Szenátuson. Ellenkező esetben mindent az elnöki hatalom szintjén kell hagyni, amit bármikor visszavonhat a következő amerikai elnök. Például, ha JD Vance-nek 2029-ben nem tetszene Kijev viselkedése.

Csak az a probléma, hogy Zelenszkij hivatalának ezt biztosan nem lehet majd saját győzelmeként eladni a közvéleménynek.

Forrás